A portré fotózás vegyes műfaj, mert beszélhetünk üzleti jellegű, vagy akár színesebb, több célra felhasználható képekről. Egy szempontból viszont mindegyik portré fotó hasonló, az arc van kiemelve rajtuk. Ugyanakkor a portré nem egyszerű igazolványkép. Lehet rajta több, mint csupán az arc, de mindig az arcon van a fókusz, arra kell összpontosítani a figyelmet és a háttér lényegtelen, súlytalan kell, hogy maradjon. A jó portré fotón megvan ez a kontraszt, és aki nézi, szinte le sem tudja venni a szemét a fotón lévő személy szemeiről. Amikor az arckifejezésén keresztül az üzenet is átjön, amire a fotózás pillanatában gondolt, akkor tökéletes a kép. Ehhez azonban a modellnek is szándékoznia kell, hogy kifejezzen valamit, ne csak bambán álljon oda a fényképezőgép elé.
A női fotós érzi, hogy modellének mikor van szüksége bátorításra és azt is látja, amikor nem önmaga, vagy nem természetes. Nehéz fotóalanynak lenni. Megszoktuk, hogy selfie készítésénél látjuk magunkat. Itt a fotóson kívül semmi visszajelzésünk nincsen. Múlt héten Kata portrékat készített rólam. Egyfolytában mondta, hogy ne szorítsd a szád, ne csücsöríts, mosolyogj… amikor már azt éreztem belül, hogy nagyon mosolygok. J Szóval kellett kis idő, hogy hozzászokjak a helyzethez, bízzak benne, hogy jól látja, hogy mi van, hiszen Ő a profi fotós. Visszanézve a képeket nagyokat nevettem. Pontosan tudtam, hogy mikor szólt, mert volt egy komor kép, utána egy röhögős, utána meg egy tökéletes, kifejező portré fotó rólam. Arra vágytam, legalább pár jó kép legyen, amit feltehetek a weboldalamra… Most pedig lassan eltelt egy hét és még mindig nem választottam, mert annyi jó portrém lett.
A női fotós nem csak empatikusabb, aki pillanatok alatt shape-be tudja hozni az önbizalmad, hanem olyan dolgokat is észrevesz, és megváltoztat, ha kell, amit egy férfi fotós lássuk be, soha nem tenne meg. Nem feltétlenül azért, mert nem látja, hanem, mert kellemetlen. Van, amikor olyan hibákon kell javítani, amit már zaklatásnak is mondhatnánk. Szerencsére a női fotósnál teljesen más a szitu.
Mondjak pár ilyen példát? Sokat beszélgetünk Katával. Ezt a blog témát a mai beszélgetésünk ihlette. Szóval, vannak nők, akik pl. nem is érzik, hogy mi áll jól nekik. Volt nála egy csinos, felső vezető hölgy, aki általában kontyban hátratűzve hordja a haját. Gyönyörű sminkkel a megszokott frizurájával érkezett a fotózásra. Kata kattintott párat és szólt, hogy ennél sokkal jobbat is ki tud hozni a képekből, ha nem ragaszkodik a frizurájához. Az átfésült, enyhén hullámos, oldalt elválasztott, hosszú göndör sötétbarna hajtincsek szépen keretezték az arcot. Ez a kiengedett haj kiemelte az arcát és kevésbé lett szigorú az arckifejezése, szerintem mínusz 10 évet jelentett. Ez csak egy egyszerű változtatás volt, mégis hatalmas különbséget tett a két kép között. Láttam a kettőt egymás mellett.
Volt olyan céges fotózás is, ahol az egyik nő blúza túlzottan dekoltált volt, ami már nem felelt meg a céges portré íratlan szabályainak. Kata fogott tűt és cérnát és pár öltéssel csak enyhén dekoratív blúzt varázsolt, ami még pont ízlésesen mutat, de takar is amennyire kell. Szóval nem minden technika a fotózásban. Kevés az, ha nem piros a szemünk a fotón és valahogy kinézünk.
Nekem fotózásunkkor Kata hátul megtűzte a ruhámat derék magasságban, és szépen beigazgatta, hogy ne lógjon és karcsúbbnak nézzek ki. Bámulatos, hogy már retus nélkül is mire képes a tapasztalt női fotós.
Csak titokban mondom, hogy egy fotómodell képén meg csak kattintgatott, én megnéztem, ahogy folyamatosan kisebbek lettek az amúgy is csak pár centis (ülő pózból adódó) hurkák a hasán. Egy 18 éves tini lánynak a pattanásait tüntette el. Szóval a retusálással meg aztán tényleg sok minden megoldható.
Összefoglalva, vannak olyan apró részletek, amik nagyon látszanak egy fotón és sokat tudnak hozzáadni, de sajnos vannak, amik ugyanennyire tudnak elvenni is az eredményből. Egy kifinomult és gyakorlott női fotós ezeket a hibákat időben észreveszi és korrigálja. Egy férfi fotós nem fogja átfésülni a hajad, vagy megvarrni a ruhád, ha azzal előnyösebb lesz a kép.