„Vége van a nyárnak hűvös szelek járnak, nagy bánata van a cinegemadárnak” – Móra Ferenc: A cinege cipője című vers kezdősorával szeretném meghozni nektek az őszi hangulatot.
Az idő nagyon változékony, hol nagyon meleg és párás a levegő, hol pedig el kell gondolkodnom, melyik kabátomat vegyem fel. Vajon elég a kis farmerdzseki, vagy esetleg szükség van már a melegebb vászon kabátkára? Hihetetlen, pár hete még szakadt rólunk a víz és azon gondolkodtunk melyik strandra menjünk a hétvégén. Azonban nem csak az időjárásban hozott változást a szeptemberi hónap, hiszen gyermekeinknek elkezdődött az iskola. Tele vannak még a nyári élményekkel, a nagymama finom főztjének illatával és finomabbnál finomabb sütijeinek ízével. Minden gyermek bőre szép napbarnított lett, mivel sötétedésig kint játszottak a barátaikkal. Bizony ez alatt a több mint 2 hónap alatt is –fejlődő szervezetről lévén szó- nagyon sokat változtak, így a mutálás és a növés teljesen természetes. Mindig örülünk a szeptembernek, amikor szinte az egész ruhatárukat le kell cserélni, a lábméretük sem biztos, hogy egyezik a tavalyival és még a tankönyvek, füzetek sokaságáról nem is beszéltünk. A gyerekek szomorúak, hogy ismét elkezdődik a nagy hajtás és nincs idejük annyit szórakozni, kikapcsolódni, mint eddig. Egy szó, mint száz az iskolakezdés szülőknek és gyerekeknek egyaránt nagyon nehéz, lemondásokkal jár, és mindenkinek áldozatot kell hoznia. Ezt persze minden szülő tudja és különleges fortélyokat fejlesztett ki magában a nehézségek megoldására, áthidalására, leküzdésére. Ilyen egy átlagos szeptember. 🙂
Viszont ne csak sirassuk az elmúlt nyarat és szenvedjünk az iskola első hónapjában, ne csak túléljünk, hanem vegyük ki ebből az átmenetből a lehetőségét. Csináltassunk most portré fotót gyermekeinkről. Még most, ameddig bennük van a nyár szabadságának érzése, a csibészség, amíg még barnák és világítanak a szemeik. Lehet egy játék is, a portré fotózás! Majd az év végén egy másik portré fotó sorozatot is készíttessünk, amikor, majd egy évvel később egy komolyabb, kicsit érettebb emberkét látunk, aki kivette a tanulmányokból, ami érdekelte, ezzel, és több zűrös kalanddal lett több a tanév végére. Ebben a korban óriási a különbség! A fotós szeme pedig mindig pont azon a balanszon van, hogy a beállított képek is visszaadják a természetességet, a jellemző karaktert, azaz mindegyik portré fotó jól visszaadja a fotózott személyt.
Az iskolakezdés alkalmával ajándék is lehet egy portré fotózás a gyerekeknek, szüleiktől, vagy ez is lehet a felkészülés, az iskolára való ráhangolódás része. Valószínűleg ők is nagyon kíváncsiak lesznek, hogy mennyit változnak a tanév alatt.